Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Óvodánk eseményei

 
Óvodakert pályázat beszámoló 2022/2023

A nyertes pályázat új kihívás elé állított bennünket. Az óvoda kertnek való területet nagy gonddal választottuk ki, hogy adottságai megfeleljenek a növények életfeltételeinek. Elkülönül a játszótértől, de kapcsolódik hozzá, a napsütéses órák száma és a csapadékmennyiség megfelelő, termőföldje tiszta, délkelet-déli fekvésű.

 Hasznosítottuk a mentor látogatása során kapott segítséget és tanácsokat. Óvodakertünk gondozását legtöbbször a délelőtti udvaron lévő szabad játéktevékenység alatt végeztük. A mindennapok részévé vált a fenntarthatóság, környezettudatosság. Az eddig végzett tevékenységeink mellett nagy szerepe volt az óvodakert gondozása.

Célunk volt a gyermekekkel megismertetni a tavaszi munkálatokat. Egy csoportos óvodaként a középső és napcsoportos gyermekek szívesen gondozták az ültetvényeket, a kiscsoportos gyermekek közül is sokan bekapcsolódtak a különböző tevékenységekbe. A talaj lazításában, az ágyások kialakításában aktívan részt vettek a gyerekek. A kapott eszközökkel próbálkoztak a gyermekek kapálni, gereblyézni. Magokat ültettünk, borsót, sárgarépát, zöldséget vetettünk. Megismerkedtünk a kerti szerszámokkal, a kapott eszközökkel próbálkoztak a gyermekek kapálni, gereblyézni.

Hagymát dugványoztunk, folyamatosan szedtük az epret, később paradicsomot, paprikát, karalábét palántáztunk. A növények fejlődését folyamatosan figyelemmel kísértük.
Nagy öröm volt számunkra, hogy a gyermekek nagy élvezettel fogyasztották a zöldségeket, gyümölcsöt. Örömmel szedték a borsót, fejtették ki a hüvelyből és ették nyersen. Sok kisgyermek számára ismeretlen volt ez a tevékenység.

Az óvodakertben végzett megfigyelések, tevékenységek a gyermekekben mély nyomot hagyott. Örömmel mesélték szüleiknek milyen tevékenységeket végeztek a nap folyamán / kapálás, gazolás stb /. A tevékenységek során bogarakat, rovarokat tudtunk megfigyelni. Sokat beszélgettünk a méhek fontosságáról.

Gurulós felvonulás

A Gurulós felvonulást 2017. óta rendezzük meg minden évben.

A felvonulást a falu gyermeknappal kötjük egybe. A rendezvényre várjuk a falu apraját, nagyját. 

A falu busza zeneszóval vezeti a felvonulást. Az évek folyamán egyre többen vesznek részt a programon. Nagyon tetszik mindenkinek az újonnan bevezetett közös mozgásra buzdító alkalom.

Nincs kor- és eszközmeghatározás. Mindenki azzal jön, amivel tud közlekedni. Lábbal hajtós bicikli, három kerekű bicikli, görkorcsolya, kétkerekű bicikli, Segway, sőt még babakocsival is vannak résztvevők.

Összefogtunk a Polgárőr Egyesülettel, ők biztosítják nekünk a felvonulás útvonalát.

Célunk: 
A közös sportolás lehetőség a rendszeres találkozásra. A sport, az egészség a közösség és a jövő mindenkinek fontos érték legyen. Olyan élethelyzetben, amikor hirtelen mindenre „kevesebb az idő” (munkába állás, gyermek születése stb.; elsőként említett célcsoport), a rendszeres sport és a barátokkal való találkozás is veszélybe kerül. A kettőt össze lehet hozni, s így mindkettőt meg lehet menteni.

A gyerekek különösen fogékonyak arra, hogy mit látnak a környezetüktől. Ahhoz, hogy gyermekünknek is kedve legyen a sportoláshoz, szülőként mutassunk hiteles példát, mozogjunk rendszeresen!

Már óvodás korban érdemes minél több mozgásformát kipróbálni, és felmérni, hogy milyen típusú sporthoz van affinitása a gyereknek, mi tetszik neki, esetleg szeretne-e versenyszerűen űzni valamely sportot. Hiszen minél hamarabb megismeri és sikerélményt ér el egy sportban, annál biztosabb, hogy rendszeresen fogja végezni azt.

A közös családi program a sportolásra is kiterjedhet, így ez a hétvégi közös biciklitúra nemcsak a mozgásformát szeretteti meg a gyerekekkel, de az egész család számára közös élményt, kikapcsolódást jelenthet.

A rendezvény minden évben megrendezésre kerül, elmaradhatatlan részét képezi a falu gyermek napnak.

Őszi élménynap a Felpéci Tájházban

   2019. szeptemberben meghívtuk a Gyömörei Gesztenyés Óvoda Kajárpéci Tagóvodájának gyermekeit egy élménydús délelőttre a Felpéci Tájházba. Meggyőződésünk, hogy az óvodás korú gyermekeknek joga van ahhoz, hogy a nemzetét éltető hagyományokat megismerjék, ezekről pozitív élményeket szerezzenek, és ezáltal hiteles, követendő mintákat kapjanak. A gyerekek társaikkal, olyan külsőségekben, tartalmunkban visszatérő élményeket élhetnek át, amelyek otthonához, szülőföldjéhez kötik, életre való útravalót kapnak. Az óvodában kialakított hagyományok jelentősen szolgálják a közösségé formálódást. A tiszta forrásból származó értékek végtelen egyszerűek és természetesek, mégis csodálatosan nagyszerűek.
 
A vendégek köszöntése után kisebb csoportokra osztottuk a gyerekeket. Figyeltünk arra, hogy vegyesen legyenek a csoportokban felpéci és kajárpéci ovisok. Ezek az alkalmak nagyon jó lehetőséget biztosítanak az összeismerkedésre, mivel egy a körzetes iskolája a két intézménynek. Ezekkel a lehetőségekkel egy kicsit megkönnyíthetők az óvoda-iskola átmenet nehézségei. A délelőttre terveztünk traktorozást, szőlő darálást és préselést, pogácsa sütést. 
 
Gréber Jóska bácsi bemutatta nekünk a Tájházat, a ház helyiségeit, felszerelési tárgyait, a régi edények, eszközök funkcióit. Megismertette velünk a szőlő feldolgozásához szükséges eszközöket (daráló, szőlőprés) A gyerekek egyesével darálhatták a szőlőt, majd a présből kicsorgó édes szőlő levét is megkóstolhatták. Szívesen segítettek az annyira nem is könnyű darálásban, mindenki megmutathatta az erejét. A szőlőprés mechanizmusát végig kísérhették. 
 
Pécsi Imre bácsi traktorja pótkocsiján szállította az aprónépet. Először végig mentünk a falun, utána még a hegyre is felvitt bennünket, ahonnan csodálatos látkép tárult elénk. A magasból láthattuk Felpécet. A dombtetőről megkerestük az ovit, nevezetesebb épületeket. Az utazás közben énekeltünk, verseltünk. Nagyon élvezte mindenki a rövid kirándulást.
 
A pogácsa sütéshez felfűtötték az udvaron álló kemencét, amit szintén megnézhettünk. E közben a pogácsa begyúrása is folyamatban volt. Megfigyelhették milyen alapanyagok szükségesek a tésztához. Majd a szaggatásból már a gyerekek is kivették a részüket. A rengeteg pogácsa tepsibe került, óvatosan tojással megkenték a tetejét és mehetett a felfűtött kemencébe, ahol gyönyörű, pirosra sültek. Minden munkafolyamatot végig kísérhettünk. 
 
A nap zárásaként megettük a finom pogácsát, majd még egy rövid közös játékra is futotta az időből. Mindenki nagyon jól érezte magát. Sok-sok élménnyel, új barátságokkal, de nagyon elfáradva értünk vissza az oviba. A megvalósítás sikeressége ösztönöz bennünket a folytatásra. 

Apás nap

Az apukák reggel 8 óra körül érkeztek a gyerekekkel. Először mindenki egy kicsit visszahúzódó volt, de ahogy telt az idő kezdtek feloldódni.
Kötetlen szabad játék volt. Mindenki megmutatta, kipróbálhatta kedvenc játékát az apukájával. Közben barkács tevékenység folyt 2 asztalnál, ahol anyák napi meglepetést készíthettek közösen. Az ajándék kismadaras képeslap volt, minden folyamata az ő közös munkájuk volt. Természetesen segítettük a lépéseket.
Közben folyamatos tízórai zajlott, mindenki az apukájával ülhetett le tízóraizni. Az apukák közben teát és rágcsálnivalót fogyaszthattak.
A szabad játék és a tízórai időszaka 10-ig tartott. Ekkor a szokásos rakodás után mindenki körbe ült a szőnyegen (ahogy szoktuk), az apukák a gyerekek mögött helyezkedtek el.
Bemutatkozással kezdtünk, közbe labdát adogatva körbe. Mindenki elmondta az apukája nevét, majd visszaindítottuk a labdát, ekkor minden apuka elmondta a gyermeke jelét. :-D
Miután így megismertük egymást, függönyjátékot játszottunk. A függöny mindkét oldalán apa-gyermek ült párban. A függöny leeresztése után az apukáknak a vele szemben ülő apuka nevét, a gyermeknek a vele szemben ülő gyermek nevét kellett gyorsan kimondani. Itt kiderült, kik az ügyesebbek: az apukák vagy a gyerekek.
Miután mindenkire sor került, visszaültünk a körbe és felolvastuk az édesapákról íródott jellemzéseket, melyeket a megelőző hetekben a gyerekek mondtak az apukájukról. (akinek nem ment könnyen a jellemzés, annak segítettünk, hogy mi a kedvenc étele, itala, munkája, hány éves lehet, stb. - Minden apukának magára kellett ismerni.
A jellemzés hátulján a kisgyermek rajza volt, ahol saját magát rajzolta le, amint apukájával kézen fogva áll. Ezt a kis ajándékot kapták meg az édesapák egy vers kíséretében: Bartos Erika: Apához. Mindenki szembe fordult az apukájával, elmondta a verset és átadta az ajándékot. Nagyon meghatódtak az apukák.
Ezután átmentük a tornaterembe és sportverseny vette kezdetét. Két csapatra osztottuk a szülőket a gyermekeikkel együtt. Először közös versenyszámok voltak, majd a gyerekek félreálltak szurkolni és csak az apák versenyeztek.
Versenyszámok:
Gyerekkel:
  1. Hátára kellett venni a gyermekét, majd bóját megkerülve futni egyet.
  2. Zenére futás körbe, jelre gyermek terpeszben, apa hason fekvésben a gyermek lába alatt, majd fordítva.
    Gyerek nélkül ( a gyerekek szurkoltak)
  3. Az apukák „gólya viszi a fiát” fogásba vitték egy fordulóra egymást. Ők dönthették el, hogy kit visznek, próbálták kiválasztani a legkisebb szülőt. J
  4. Terpeszállásba álltak és az utolsónak előre kellett bújni a többiek lába alatt és így kellett egy fordulót megcsinálni.
    Gyerekkel
  5. Végül mindenki visszament apukájához és szoborjáték következett. Szólt a zene, és ha elhallgatott, a választott pozícióba kellett helyezkednie apának a gyermekével,lényeg, hogy minél viccesebb legyen. Nagyon jót szórakoztunk, sokat nevettünk.

Ezután minden apuka kapott egy „Legjobb apa” érmet, amit papírból készítettünk.
Egy nagyon vidám, jó kedvű, tartalmas, élménydús délelőttöt zártunk. Rendkívül örültek a gyerekek, hogy egy délelőttön keresztül az édesapák az óvodai életük részesévé váltak.

OVI OLIMPIA

2018. tavaszán indítottuk el a Gyömörei Gesztenyés Óvoda Kajárpéci Tagóvodája együttműködésével megrendezésre kerülő OVI OLIMPIÁT. A torna egyik fő célja, hogy megismertessük a két óvoda gyermekeit, mivel a közös körzetes iskolában (Kajárpécen) az óvodából kikerülve ismét együtt töltik majd napjaikat. Így az átmenet nem okoz túl nagy traumát a gyermekek számára.
Nevelési programunkban hangsúlyosan jelenik meg az egészséges életmód területe. Az óvodások helyes életritmusának, életvitelének kialakításában előtérbe kell helyeznünk a biológiai szükségletek kielégítését, korántsem mindegy a növekedés és az egészség szempontjából, hogy mennyit mozognak, és hogyan táplálkoznak. Az a véleményünk, hogy a kisgyermekek egészséges étkezésére, étkezési szokásaira, mozgásgazdag életmódjára a legnagyobb mértékben a családnak kell nagy gondot fordítani. Hisszük, hogy a pozitív óvónői és szülői példa hasznos a gyerekek számára és szeretnénk közvetve a szülőket is kedvezően motiválni ebben.
A játékos, mozgásos versenyfeladatok során a gyermek balesetmegelőző szokásokat saját és társaik testi épsége védelmében igyekszünk kialakítani. Szívesen, örömmel vesznek részt a közös, mozgásos játékokban. Jó kapcsolatépítésre törekszünk, beszélgetés kezdeményezésének támogatása a vendég gyerekekkel és pedagógusokkal. A sorversenyeknél megtanulják tisztelni-, végig hallgatni egymást. Tudnak örülni a másik örömének, minél több sikerélményhez juttatjuk a versenyzőket. Fejlődik kudarctűrő képességük, összetartozásuk, térbeli tájékozódásuk, figyelemük, emlékezetük, szabálytudatuk, testsémájuk.
A sportfeladatok kiválasztásánál elsődleges szempont mindig a gyermekek életkora, feladatok érdekessége, annak fejlesztő hatása. A versenyfeladatok teljesítését sok izgalom, nevetés, küzdés, jókedv kíséri.
Mindkét csapat ugyanazt az ajándékot kapja. Mindig nagyon örülnek az olimpiai arany és ezüstéremnek, oklevélnek. Mindenki kapott még egyéni ajándékot, amit haza vihetett, és az óvoda számára is adtunk ajándékot.
A programot egy kis vendéglátással zártuk. Egészséges rágcsálnivalót, gyümölcsöt szolgáltunk fel az elfáradt csemetéknek.